P. + R.Mobil családi rock & roll - Cserháti Pityi emlékkoncert
„Lordok Háza” Szigetszentmiklós
2005.december 10.
Kezdjük egy kis történelem órával!
A fiatal sashalmi és árpádföldi gyerekekből álló, kemény rock muzsikát zászlajukra tűző zenész csapat a Gesarol, 1973. május 1-től P.Mobil néven folytatja tovább működését. Ugyanis a „rovarhalál zenészei”(ahogy magukat nevezték), kissé „büdösek” voltak a Hanglemezgyár fura urainak(elvtársainak),így még névváltoztatás árán sem jutottak lemezfelvételi lehetőséghez. Ennek köszönhetően előbb az együttes énekese, Vikidál Gyula, majd egy évvel később a kiváló tehetségű zeneszerző-gitáros Bencsik Samu és a hasonló adottságokkal rendelkező Hammond-orgonista Cserháti István hagyta el zenekart. Ők ketten1980-ban, új társakkal megalapították a Pandora’s Box elnevezésű formációt. Kié a „Nagy P.”- így szólt a korszak találós kérdése, ugyanis Schuszter Lóri új tagokkal vezette tovább az „Örökmozgót”, korántsem autópálya minőségű úton, a rock & roll nyomvonalán.
A rendszerváltozás sem hozta el a Kánaánt a rockműfaj makacs, kitartó művelői számára; a ’94-ben újra startvonalhoz álló Mobilban két év elteltével megismétlődnek a majd’ 20 év előtti események. A csapat kettészakad és egyik fele Tunyogi Rock Band néven folytatja pálya, ill. vesszőfutását. S hogy még ezután se lehessen pontot tenni a történet végére; 2004-ben Tunyó válik ki(a zenekar nevével együtt) az általa alapított bandából, mely ezek után Rock Band-re rövidítette elnevezését.
Cserháti István közben még 2000-ben újra szervezte a P.Boxot, fiatal tehetséges zenészekkel. A kitűnő billentyűs halála után az együttes Pandora’s Box néven működik tovább, Pityi helyén egy fiatal orgonistával.
A mai estén azért gyűltek össze a P.Mobil család zenész tagjai, hogy leróják kegyeletüket a Magyar Jon Lord emléke előtt.
A bemelegítés nem könnyű feladata, a Zelenák Tibor vezette Big Bang-re hárult, akikről nyugodtan kijelenthető, hogy egyáltalán nem váltak a család szégyenére. A 2004-ben alakult halászteleki fiatalokból álló formáció tulajdonképpen Thin Lizzy Cover Band, s mint ilyen, nem is hajlandók mást játszani. Egymás után sorjáztak a T.L. nóták, közülük még a legismertebb „The Boys Are back In Town” című sem maradt ki a repertoárból. A névadó zenekarvezető a dob mögött foglalta el helyét, míg Varga Csaba basszusgitáros énekelt. A szólógitáros posztra mindjárt két arc is jutott; az egyiket Gulyás Attila, míg a másikat Nádházy Balázs töltötte be. Szerintem, még fogunk róluk hallani!
A hangulat fokozása érdekében a debreceni illetőségű - Cserháti Pityi újkori csapata - a Pandora’s Box lépett a színpadra. Őket nem szükséges bemutatnom, a Rockinform olvasói már kaptak ízelítőt eddigi munkásságukból(133.szám –H.I.). Úgy látszik, azonban a Technika Ördögével nem ápolnak túl jó viszonyt. A műsor első harmadában Kori mikrofonja nem túl tisztán, mondhatni teljesen torzan közvetítette az énekes torkából előtörő, egyébként tiszta intonációval előadott hangokat. Aztán mint minden – előbb-utóbb ez is megoldódott – a show folyt tovább. A műsorban ezúttal több régebbi szerzemény kerül terítékre – hogy érezhetően Pityiről szóljon az este. A szomorú esemény tudatában, számomra új tartalommal töltődik a „Veled múljon el” fájdalmas vallomása, mely rengeteget árul el az eltávozott billentyűs lelki- és érzésvilágáról. Nem tehetek róla, de mióta nincs közöttünk, más értelmezésben hallgatom dalaikat; szívbe markolóan hasít belém a „Pangea” baljóslatú, sabbath-os riffje, vagy a „Zöld, a bíbor és a fekete”, mely egyre több „égi zenésznek” lesz a Himnusza.
A P.Mobil már zsúfolásig megtelt teremben bontotta ki saját trikolórját, a „Piros, metál, zöldet”. Az örökös kezdő számmal a „Rocktóberrel” folytatták; innentől kezdve, gyors egymás utánban érkeztek a különböző korszakukat reprezentáló mobilos örökzöldek. A veterán Örökmozgó tagjainak már nincs mit fejlődnie, hiszen több évtizedes pályafutásuk és zenészi kvalitásuk a biztosíték arra, hogy színvonalas, profi produkciót tesznek le az asztalra. Innentől kezdve, már csak az lehet kérdés, hogy jól működik-e a keverés, hangosítás, vagy éppen jó passzban vannak-e? Nos, a mai estén - Hála Istennek – mindkét kritérium adott volt, a nagyérdemű teljes megelégedésére. A jutalom nem is maradt el, a hálás publikum zajos tetszésnyilvánítással juttatta kifejezésre örömét.
Egyébként ez a buli némileg eltért a tőlük- megszokottól. A Mobiltól eddig gazdag látvány- és show elemekkel tűzdelt műsort szoktunk meg; ezzel szemben a mostani előadáson inkább a zene minősége dominált. A már sokszor emlegetett Póka-Németh Gábor alkotta páratlan ritmus szekció biztosította az alapokat a két szólógitár (Sárvári, ifj.Tornóczky) adta lehetőség maximális kihasználásához; valamint a ma este különösen jó formában lévő Rudán Joe mindent elsöprő erejű és intenzitású énekhangja teljes érvényesüléséhez.
A „Kétforintos dal”- mint tradicionális búcsúnóta – refrénje ezúttal kibővült egy új sorral, mely akár a zenekar egyik hitvallásának is felfogható. Eszerint: „Schuszter nélkül szart sem ér ez a dal!” És valóban, akárhonnan is nézzük: körülötte az évek folyamán, jöttek-mentek a zenészek. Alakultak, feloszlottak a Mobilból kivált tagok különböző formációi (ld: P.Mobil-család), de Schuszter Lóránt jött, látott és győzött! A ráadásban felpörgött az „Örökmozgó” c .opusz, a másik ars poeticával: a dalba olvasztott Ronnie James Dio –„Long Live Rock & Roll” megidézése alatt történt a zenekar bemutatása, melyhez hetedikként hangzott el Cserháti Pityi neve, mint a P.Mobil billentyűse. Azt gondolom, hogy ehhez az emberi és baráti gesztushoz, igazán nincs mit hozzáfűzni!
Úgy tűnt, hogy innen már a „helyzet tovább nem fokozható”, de rá kellett jönnöm, hogy nagyot tévedtem! Ugyanis a világot jelentő deszkákra R.Mobil (talán „retro”, vagy „reunion”?) néven az a Mobil formáció lépett fel, amely 1984.szeptember 23-án „Elektromos temetéssel” kísérte utolsó útjára a megboldogult Budai Ifjúsági Parkot …hiába, a mai este gyászról, emlékekről, végtisztességről szól.
Ami pedig a bandát illeti, sikerült komoly meglepetést okozniuk, elképesztően jó teljesítményt nyújtottak! A színpad (nekünk) jobb oldalán Zefi kezei alatt sivított a Hammond, pörgött a Leslie; a Korg zongorán kalapácsütésként csaptak le az ujjak, percenként legalább 120-szor (de az is lehet, hogy 240-szer). Donászy Tibi dobos méltó párja Kékesi „Bajnok” bőgősnek; igaz, az eltelt évek alatt volt idejük összeszokni! Sárvári Vili megbízható gitáros, egyenletesen jó teljesítményt nyújtott mindkét Mobil formációban. És ezzel megérkeztünk a Fronthoz! Bevallom, kicsit izgultam Tunyóért, hiszen amin az elmúlt időkben egészségileg átesett, az minden, csak nem elhanyagolható! Hála Istennek, abszolút nem csalódtunk benne, újra a régi Tunyót hallhattuk! Szemlátomást nem okozott neki megerőltetést az éneklés, könnyedén vette a legnehezebb akadályt is. Olyan érzésem támadt, hogy a lassan 10 éve máshová orientálódott zenészek, mintha csak tegnap váltak volna el egymástól. Igen kérem, ez a hamisítatlan magyar rock művészet! Mert hiába a gyorsan száguldó életkor; a külön-külön, más zenekarokban eltöltött évek; a P.Mobil muzsikája beleivódik az ujjakba, a hangszerekbe, a torkokba, az egész belsőnkbe! Azután elég egy pár próba, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, minden a régi fényében ragyog! Ami belül évekig szunnyadt, az most hirtelen előtör.
Lóri közben felkonferálja a „Zöld, a bíbort”, színpadra szólítva a szerzőket; Sáfár Öcsi (Dödöllét) és a szövegíró Csiga Sanyit. Előbbi mindjárt a basszusgitárt is kézbe veszi; ezzel lerója tiszteletét a régi zenésztárs, barát előtt, az eredeti P.Box nevében is. Bár másodszor csendül fel ezen az estén a nóta, mégis a könnyeimen keresztül látom a színpadot. Az orgona utolsó akkordjai is elhalnak, már jönne a következő dal… ekkor történik valami. A színpad egyik oldala felől a nézőtéren mozgás támad; előbb egy mankó lesz láthatóvá, majd a tulajdonosa is. A színpadon: Deák „Bill”Gyula! Az egykori barát a szomszédos Csepelről, a Radnótiból jött át, hogy ő is tiszteleghessen Pityi emléke előtt. Előkerül Rudán Joe is, így a három rock-tenor előadásában, harmadszor is felcsendül a búcsúdal. Azt hiszem, ez a spontán megnyilvánulás, önmagáért beszél.
„Veled újra kezdeném”, ”Varjúdal”; teljesen mindegy, most már akármi jöhet…Schuszter azt csinál a közönséggel, amit akar. Már teljesen az övé - az övék.
„Utolsó cigaretta”. Mégpedig úgy, ahogyan régen, tíz évvel ezelőtt. A végére illesztve „Bajnok” előadásában Chuck Berry: „Oh Carol”-ja. Egy fergeteges rock & roll. Zefi elemében van. Behunyt szemei előtt, valószínűleg Jerry Lee Lewis, vagy Little Richard alakja lebeg; hiszen r&r –t csak ők tudnak így zongorázni!
A végsőkig felcsigázott közönség ráadást követel, amit meg is kap: „Menj tovább”.
Az idő múlását, úgy látszik senki sem akarja tudomásul venni. Sem a közönség, sem a zenészek. Ma este, úgy látszik, mindkettő fáradhatatlan. Nagyjából ½ 3 ra járt az idő, mikor a Rock Band belecsapott. „Öregesen, ahogy jól esik”. A mikrofonnál az énekes – Zeffer András. A többiek: a Lukács testvérek, Peta szólógitáron; öccse pedig Zefi helyén, a billentyűknél. Itt van a másik legendás szólógitáros, Závodi „Zacskó”János is. A doboknál Donászy, a bőgőt „Bajnok” kezeli. Nyolc év terméséből szemezgetnek, ami számít, terítékre is kerül. Közben felhangzik a piramisos „Becsület” is. Hát igen. Talán, mai világban éppen ebből van a legkevesebb! A lendületes műsor sikeresen tartja ébren a közönséget, Lukács Peta szólója Steve Morse-t idézi, akárcsak fazonja. A közönség még bírná, de lassan be kell fejezni.
Kicsit sok mostanában az emlékkoncert. A Magyar Égi Zenekar sajnos folyamatosan bővül új tagokkal. Fiatalokkal, nem fiatalokkal, egyaránt.
Nyugodj békében, Cserháti Pityi !
Hegedűs István